
Mert csak én tudom, mi a tervem veletek: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok. (Jer 29:11)
Kedves Barátaink!
Hírlevelünkben egy rövid visszapillantásra hívunk benneteket, tekintsük át röviden mi is történt az elmúlt évben a Philothea Klub életében.
Jó olvasgatást kívánunk!
ÖRÖMHÍRKLUB GYEREKEKNEK
Ebben az új tanévben kihívás előtt álltunk, ami az alkalmainkat illeti. Új időpontokb an kezdtünk és nem tudtuk mennyire lesz megfelelő a gyerekek számára, kimaradnak-e sokan, jönnek-e újak. Az Örömhírklubot az idén pénteken 13.30 órára tettük és hálás a szívem, hogy jól működik, jönnek a gyerekek és szeretik. Új gyerekekkel bővült az alkalom, akik hétről-hétre lelkesen járnak. Új sorozatot is kezdtünk, tematikusan beszélünk a bibliai történetekről. Ilyen témákról beszélgettünk, mint: építsd életed Jézusra, engedelmeskedj Isten Szavának, Jézus az út. Nagyon sok Igeverset megtanultunk, amik reméljük a megfelelő időben segítségükre lesznek, eszükbe jutnak. Az alkalmaknak megvan a megszokott rendje és a gyerekek már nagyon várják a játékidőt, teaidőt és a történeteket.
Örömmel és hálával a szívemben tekintek vissza az elmúlt időszakra. Köszönöm Istennek ezeket a gyerekeket, akikkel minden héten találkozhatunk és újabb dolgokat oszthatunk meg velük Isten igazságaiból.
BIZTOS SZIKLA KLUB
A Biztos Szikla klub tagjai teljesen kicserélődtek a tavalyhoz képest. A tavalyi csoport kinőtte már az alkalmat. 10-15 fiatal jár rendszeresen ezekre az alkalmakra hétről hétre. A játékosság, vidámság, jókedv jellemző ezekre az alkalmakra, ezért járnak szívesen a gyerekek. Minden héten egy téma körül épülnek fel az alkalmak. Ilyen témákat beszéltünk meg, mint: Légy önmagad!, Mennyit érsz?, A barátság.
A Biztos Szikla alkalmak keretén belül tartjuk a Csoda Csajok és a Szuper Fiúk klubját havonta egyszer. Ilyenkor külön foglalkozás van a lányoknak és fiúknak. A lányokkal különböző témákat beszélünk meg, mint például az énkép, a család. A fiúk sportolnak ilyenkor. Nagy szükség van ezekre az alkalmakra, hogy a fiatalok barátokra találjanak, közösségben legyenek és az élet fontos kérdéseiről beszélgessenek, hogy helyes értékrendjük alakuljon ki.
Hálásak vagyunk minden egyes fiatalért, aki eljön alkalmainkra és az önkéntesekért, akik segítenek nekünk.
TINI KLUB
A tiniklub életében egyre gyakrabban találkoztunk azzal a jelenséggel, hogy a tinik nagyon nehezen tudnak elköteleződni, rendszeresen részt venni a programokon. A munkatársakkal közösen eldöntöttük, hogy legyenek különleges alkalmak havonta, mivel arra szívesebben eljönnek a fiatalok, de a heti rendszerességet kevesen vállalják. Voltak tematikus alkalmak, meghívottak, játékestek, farsang, séták. A kötetlenebb alkalmak, mit a játékestek vagy séták nagyobb népszerűségnek örvendtek, hosszú beszélgetések születtek. Az énekvezetést és a gitározást Lehel és Zoli biztosította. Majdnem minden alkalommal közös étkezéssel zártuk az alkalmakat, a menü elkészítéséről Hanna gondoskodott. Meghívottaink közül kiemelném Bajkó Júlia segítőnővért, aki a kenyai gyerekmunkáról számolt be, valamint Bartha Zsoltot, aki személyes életének bukásairól, megtéréséről tett bizonyságot a fiataloknak. Ebben az évben is ünnepélyesen kibúcsúztattuk a ballagókat: Balmócz Lehelt, Dobos Rolandot, Makkai Mónikát, Schneider Hannát, Vass Szilvit.
Ősszel a hagyományos tinitábortalálkozóval indítottuk az alkalmakat, ahova meghívtuk a régi tiniklubosokat, valamint a tinitábor résztvevőit is, hogy bekapcsolódjanak a heti találkozókra. Páran csatlakoztak is a résztvevők közül.
A tiniklub önkéntesei voltak: Takács Tünde, Szász Noémi, Madaras Zsuska, Schuller Zoli, Katona Zsolt, Schneider Hanna, Székely András, Balmócz Lehel, Belényesi Gabi.
ISKOLAI PROJEKT
A Philothea Klub már hatodik éve vett részt a Házasság hete rendezvényen, melynek keretében házaspárokat és házasfeleket kérünk fel arra, hogy iskolai osztályokban meséljenek párkapcsolatukról, annak örömeiről, nehézségeiről. Az alkalmak célja: a felkészülés a párkapcsolatra, a házasságra.
A visszajelzések, amelyek diákok, tanárok részéről érkeztek nagyon pozitívak voltak. A fiatalok nyitottan fogadták a házaspárokat, éhesen és szomjasan hallgatták az élményeiteket. Több helyről kérték, hogy legyen folytatás, akár ebben a félévben is menjünk, beszélgessünk a párkapcsolatról, szexualitásról. Volt ahol őszintén felvállalták a problémáikat, bátran kérdeztek, és ez nem magától értetődő, hiszen életükben először látták a meghívottakat. Hiszem, hogy Isten lelke ragadta meg őket, megízlelhettek valamit, ami nincs az életükben, de amire vágynak.
Ebben az évben a meghívottjaink voltak: Bereczki Zsolt, Kötő Barna, Krivács Zoli és Edit, R.Szabó István, Sófalvi Adél és Szabolcs, Török László és Márta, Lőrincz Andrea, Schuller Zoltán és Csilla, Szederjesi Róbert, Deneter Volkán Júlia és Albert, Puskás Ferenc és Enikő, Csúcs Péter, Kelemen Sándor és Napsugár, Csúcs István és Evelin, Samaj Arnold.
Összesen 9 líceumba látogattunk el, 54 osztályba: Elektromaros, Pedagógiai, Rákóczi, Művészeti, Bolyai, Sport, Református Kollégium, Traian Vuia, Constantin Brancusi. Összesen 1309 diák hallotta a bizonyságtételeket.
Schuller Csilla visszajelzése a programról: „Az idén is, mint az előző években részt vettünk férjemmel együtt a házasság hete iskolai programjain. Érdekes volt megtapasztalni a különböző osztályok különböző reakcióit. Voltak osztályok, ahol nagy nyitottságot mutattak a témával kapcsolatban és sok kérdést tettek fel, más osztályok csendbe burkolóztak. A legtöbb osztályban jó beszélgetések alakultak ki, ahol pedig nem akartak megszólalni, próbáltunk mi kérdezni, vagy legalább olyan dolgokat mondani, amiket felhasználhatnak párkapcsolataikban. Egy olyan társadalomban, ahol már a válás a természetes, nagyon fontos beszélni arról, hogy vannak boldog házasságok és fontos igazi értékeket átadni a következő generációnak, hogy biztos alapra építsék úgy életüket, mind házasságukat.”
Iskolai projektünkben csökkent a munkatársak száma, többen kiléptek ebből a szolgálatból, így kevesebb felkérést sikerült lefednünk. Egyre gyakrabban jöttek a felkérések az V-VIII. osztályosok tanáraitól, egyre jobban nő az agresszivitás, kiközösítés, internetfüggőség a kiskamaszok körében. A városi iskolákhoz csatlakoztak vidéki iskolák is.
Nagyon sok viselkedési, fegyelmezési problémákba ütköznek úgy a tanárok, mint maguk a diákok is. Rendszeresen jártunk osztályfőnöki órákra a Traian Vuia, Református Kollégium, Pedagógiai Líceum, Szent György Technológiai LíceumErdőszentgyörgy, 7-es általános iskola különböző témákban: értékek, párkapcsolat, konfliktuskezelés, csapatépítés, szexuális prevenció. Munkatársaink voltak: Madaras Zsuska, Vass Ilma, Balogh Melinda, Schuller Csilla, Schuller Zoli, Belényesi Gabi. Egész évben az elért diákok száma: több mint 1500 diák.
Szeptemberben képzést indítottunk önkénteseknek, akik már fiatalokkal foglalkoznak, vagy be szeretnének kapcsolódni a tematikus osztályfőnöki órák tartásába. 12 személy jelentkezett, akiknek elméleti és gyakorlati képzést tartottunk az osztályfőnöki órák tematikájáról és módszertanáról. Ugyanakkor ezek az alkalmaknak hitmélyítő, közösségépítő célt is szolgáltak, valamint esetmegbeszéléseket is tartottunk.
(Belényesi Gabriella)
SZÜLŐK ISKOLÁJA
A szülők iskolája programsorozatunk 2019-ben is folytatódott és nagy érdeklődésnek örvendett. Különböző nevelési témákban, kérdésekben, elakadásban kaphattak a szülők gyakorlati tanácsokat, útbaigazítást. Az alkalmakon lehetőség volt kérdések megvitatására, beszélgetésre szakemberek, tanárok, szülők segítségével. Idén kilenc témát érintettünk:
❖ Zsebpénz – Fekete Sandra, Magdó Sándor, szülők
❖ Tényleg a gyereket kell környezettudatosságra nevelni? – Balázs Panna, az Anya
környezettudatos csoport alapítója
❖ Anyatípusok – szülőtípusok – Lőrincz Zsolt, családterapeuta
❖ Egyedülálló szülők – Nemes Kovács Tünde, pszichológus
❖ Hogyan keltsd fel kamaszod érdeklődését? – Cosma István, pszichológus
❖ Hogyan szerettessük meg gyermekeinkkel az olvasást? – Makkai Kinga,
pedagógus
❖ Tükröm, tükröm – családi játszmák – Péterffy Csilla, gyógypedagógus
❖ Elengedés – Papp Béni Zsombor, lelkipásztor
❖ Zaklatás – László Enikő, iskolapszichológus, terapeuta
VAKÁCIÓS GYEREKKLUB
Az őszi vakációban szeretettel vártuk a gyerekeket a vakációs gyerekklubba. Délelőttönként közösen társasjátékoztunk, barkácsoltunk és hallgattunk bibliai történeteket. A gyerekek mindig lelkesen jönnek és már barátságok is szövődtek. A tea és keksz is elmaradhatatlan része az alkalmaknak, amit a gyerekek mindig nagyon várnak.
Egyedülállók csoportja
35-49 éves egyedülállóknak indult 5 alkalmas csoportfoglalkozás Emberré válni – a kiteljesedés felé címmel. Az alkalmakat Vormair Emese és Belényesi Gabriella vezették. Egyre több helyről kaptunk visszajelzést a tekintetben, hogy egyre többen vannak egyedülállók, de úgy a gyülekezetek, mint a nagy közönség nem igazából vesz tudomást erről a jelenségről, nem szólítja meg ezt a célcsoportot. Így született meg annak a vágya, hogy indítsunk egy csoportot, ahol az egyedülállókat célozzuk meg, és azokkal a kérdésekkel foglalkozunk, melyek számukra aktuálisak: Isten vágya vagy az én vágyam, Isten akarja vagy én akarom, lehet-e egyedülállóként is teljes életet élni?
Ezeken az alkalmakon a családias hangulat, beszélgetések mellett erősödhetett a személyes kapcsolatunk Istennel.
TINI-TÁBOR
Helyszín: Bucsin, Hargita megye
Időpont: 2019. augusztus 11.-18.
Célcsoport: 15-19 év közötti fiatalok, 30 személy
Munkatársak: 12 önkéntes, különböző szakmai felkészültséggel rendelkeznek: szociálpedagógus, pszichológus, ifjúsági programvezető, informatikus, filmrendező, lelkész, orvosi asszisztens
A tábor főtémája az Identitás volt. Mik azok a legalapvetőbb vonatkozási pontok, amelyek mentén meghatározzuk saját magunkat, és amelyek alapján értékesnek vagy értéktelennek érezzük életünket?
Tud-e a Krisztussal való kapcsolat új perspektívát adni, ami felszabadít a másoknak vagy önmagunknak való megfelelési kényszer alól?
Az előadások arról szóltak, hogy milyen hatások érnek bennünket egy bizonyos témakörben, milyen értékrendet diktál a környezetünk, milyen személyes történetek formáltak bennünket, és hogyan helyezi más perspektívába a témát Isten igéje, és a Vele való kapcsolat. Az identitás kérdését a négy említett téma kontextusában vizsgálnánk, megnézve, hogy ezek egyenként hogyan működhetnek Isten nélkül és Istennel. Mindegyik témához keressünk odavágó bibliai történetet, amelyek hasonló dilemmák köré épülnek, mint amiket ezekkel kapcsolatban mi is megtapasztaltunk. Nagyon fontos, hogy a megközelítés személyes, a saját életünkből vett példákon keresztül történjen, ez a legjobb módja a hiteles jelenlétnek, és ehhez tudnak a tinik is legjobban kapcsolódni. Ebbe ugyanúgy beletartozhatnak az esetleges kudarcok, mint a felszabadító Isten-élmények.
Ezek a témák segítettek abban, hogy a fiataloknak gyakorlati tanácsokat is adjunk abban, hogy a Szentírás tanulmányozása, a lelki táplálkozás miért fontos, hogyan imádkozzunk, hogyan tud segíteni a közösség a hitben, miért veszélyes egyedül maradni, kísértéseknek ellenállni. A lelkiek mellett volt sok sport, játék, verseny, amik biztosították a felszabadultságot, kacagást, kikapcsolódást.
Már az első napokban nagyon családias hangulat alakult ki a táborozók és a munkatársak között, a kiscsoportos beszélgetésekben a fiatalok megosztották terheiket, nehézségeiket, nyíltan feltették a kérdéseiket, egymást bátorították.
Egy kis ízelítő a tábori visszajelzésekből:
Anna, 19 éves
Maga a tábor számomra egy olyan hely, ahol kikapcsolódhatok, elcsendesedhetek és kiszakadhatok a mindennapok gondjaiból, problémáiból és zajából. Ez egy olyan menedék, ahol sok ember szeretete fogad, akik által feltöltődön és megújulva térhetek vissza a hétköznapokba. Idén magammal hoztam azt, hogy sosem vagyok egyedül, hiszen a barátaim lélekben mindig velem vannak és ezen felül pedig van egy mennyei Atyám, aki mindig velem van. Bármilyen gondom vagy nehézségem van Ő mindig itt van, hogy segítségemre siessen.
Aladár, 18 éves
A tábor nekem sok új élményt adott úgy a megosztásokban, beszélgetésekben és kiscsoportokon. Nagyon sok új dolgot tanultam meg a párkapcsolatokról, amire nekem nagyon szükség volt mivel én az ilyen terén hátrányban érzem magam. Nagyon sok barátot megismertem és úgy érzem, hogy ezt a sok dolgot Istenek köszönhetem mert másképp nem jutottam volna a táborban. Minden egyes percért hálás vagyok, amit ott töltöttem!
Gáspár, 16 éves
Minden egyes pillanat jó volt a kajálások, fantasztikusak a tábortüzek, a kirándulások, a férfi klub, a patakban tusolások, a csoportos játékok egyaránt mind-mind nagyon jók voltak. Számomra ez a tábor egy 0%rol 100%ra való töltődés volt!!!
A. Krisztina, 18 éves
A tábor ideje alatt a fiatalok lelkigondozásban és szakmai tanácsadásban részesültek. A fiatalok meghívást kaptak, hogy bekapcsolódjanak, rendszeres prevenciós és személyiségfejlesztő, hitmélyítő programokra, képzésekre, ahol fejlődhetnek, kibontakozhatnak. Ha esetleg újra történik valami baj az életemben, egyből eszembe jut a tábor és azok az emberek, akik rengeteget segítettek nekem és már is erősebb leszek. A tábor által közelebb kerültem Istenhez is és próbálok több időt szakítani arra, hogy még közelebb kerüljek. Jövőre sem hagyom ki ezt a tábort és barátaimnak is szólok majd, mert nem éri meg kihagyni egy ilyen jó tábort! Nagyon szépen köszönök mindent a tábornak és a táborvezetőknek, hogy ránk szánták az idejüket. Nem utolsó sorban rengeteg barátot szereztem ott, akikre még most is számíthatok.
BONUS PASTOR GYEREKTÁBOR
Helyszín: Szentegyháza, Hargita Keresztyén Tábor
Résztvevők: 49 gyerek Időpont: 2019 július 1-6
Az idei gyerektáborba 49 gyerek és 10 munkatárs volt. A napi programunk rövid összefoglalása: délelőtt tanítás, ezt követően a kiscsoportos foglalkozások, ebéd, délután csendóra, csendes foglalkozások például: karkötő- készítés, levendula párnák varrása, gyöngyfűzés, társasjátékozás, mandala-festés, arcfestés, hajfonás. Szabadidőben/ délután: ping-pong mérkőzések, focimérkőzések, erdei séta, strandolás, számháború, házimozi, bábjáték színesítette a programokat. Voltak régi és új arcok egyaránt. Jó volt azt látni, ahogy a nagyobbak felkarolják a kicsiket és segítik őket. Számomra a kiscsoportos foglalkozások/beszélgetések nagy élményt adtak: megtérésről, örömhírről, megbocsájtásról, engedelmességről tudtunk beszélni a gyerekekkel. Megosztások is voltak a részükről, a csoportunkba két gyerek is beszámolt a szülők válásáról és arról, hogy nekik ez milyen nehéz.
Pár szülő már visszajelzett, hogy a gyerekek jól érezték magukat, otthon is éneklik az ott tanult énekeket, mesélik az élményeiket. Bízunk benne, hogy az elhintett magvak gyümölcsöt teremnek az életükben.
Sokan imádkoztatok/imádkoztunk ezért a táborért és ez meg is látszott. Nagyon áldott volt, Isten volt az, aki ezt kézben tartotta. Kisebb sérüléseken kívül nem volt komolyabb probléma.
MINI-TINI TÁBOR (7-8 osztály)
Helyszín: Ratosnya
Résztvevők:33 fiatal
Időpont: 2019 július 20-26
Ebbe a táborba a fiatalok 90%-a döntött úgy, hogy visszajön a tavalyi tábori élmények után. Egy összeforrt csapat, akik már évek óta együtt táboroznak. Sok jó téma köré gyűltünk össze minden nap beszélgetésre: a szülőkkel való kapcsolatról, a függőségekről, párkapcsolatról, önbecsülésről és baráti kapcsolatokról beszélgettünk. Sírtunk, nevettünk együtt, játszodtunk, fürödtünk, színjátszásban is volt részünk. Nem csoda, hogy senki nem akart hazajönni, “maradjunk még egy hónapot", mondták a fiatalok.
MINI-TINI TÁBOR (5-6 osztály)
Helyszín: Ratosnya
Résztvevők: 33 fiatal
Időpont: 2019 július. 6-11
Különbözö országokból jöttek: Mark és Adrianna Ausztráliából, Mark románul, Adrianna angolul beszélt, Myung Soo koreai születésű, Belgiumban nőtt fel és már 20 éve Romániában él, románul beszélt, Agathe, Coralie és Sylvie Franciaországból érkeztek, ők franciául beszéltek és Szederjesi Robi, aki magyarul beszél. Érdekes megtapasztalás volt sokféle emberrel találkozni és együtt vezetni a tábort. A fiatalok nagyon élvezték, mindennap sok vetélkedőben és csapatjátékban vettek részt, különböző témákról beszélgettünk, bizonyságtételeket hallgattak meg. Sokan jelezték, hogy jövőre is szeretnének jönni.
25 ÉVES A PHILOTHEA
A Philothea Klub idén ünnepelte 25 éves születésnapját. A szülinapot két eseménnyel ünnepeltük meg.
Az első szülinap célja a közösségben való ünneplés volt. Ezen az alkalmon az alapító és a közösségi tagok mellett részt vettek a Philothea legrégebbi németországi támogatói is, a CVJM Sachsen Anhalt képviselői, Helma és Knut Mühlmann személyében, valamint régi és új önkéntesek. Volt közös áhítat, felelevenítettük a 25 év ajándékait, élményeit, kíváncsian vártuk, hogy ki nyeri a Philothea kvízt, ki tud minél több kérdésre válaszolni a Philotheát illetően. Az alkalmat egy közös vacsora és beszélgetés zárta.
A második szülinapon a Philothea városban betöltött szerepén volt a hangsúly. A közösségi tagok mellett jelen voltak partnerszervezetek, pedagógusok, támogatók, a média képviselői. Ezen az alkalmon próbáltuk körbejárni, hogy milyen szerepet is töltött és tölt be a Philothea a város, az iskolák életében. Ezt az alkalmat is egy ünnepi vacsora zárta.
KARÁCSONYI VÁSÁR
Az idei évben immár 20. alkalommal szerveztük meg a karácsonyi vásárt, ahol helyi és környékbeli kézművesek, képzőművészek és hobbybarkácsolók állították ki munkáikat. Más szervezetek is jelen voltak, mint az Ügyes Kezek Alapítvány és a Dorcas Otthon. Több mint 10 személy munkáit láthattuk a vásáron. A médiában is több helyen írtak rólunk.
ÉVZÁRÓ A MUNKATÁRSAKKAL
Minden év végén vacsorával egybekötött, hálaadó alkalmat tartunk a Philothea Klub munkatársaival, önkénteseivel és kuratóriumával. Közös ünnepünk áhítattal kezdtük, melyet hálaadó imával és vidám együttléttel folytattuk, melyen a munkatársak, önkéntesek, kuratórium vett részt felidézve eredményeket, élményeket. Ezen az alkalmon megköszöntük Schuller Csilla munkáját, aki tavasztól egy új missziós szervezetnél dolgozik, valamint a Bálint Timi munkáját, aki januártól már nem lesz a Philothea Klub munkatársa.
ADVENTEZÉS
Idén decemberben is volt adventezés a közösségben. Advent négy vasárnapján a RégeniSzabó család, a Szabó család, a Philothea Klub és Bartha Éva fogadott be. Az adventi várakozást igazi élmény volt közösségben megélni.
MUNKATÁRSAINK VOLTAK
Különböző programokban és tevékenységekben idén is sok önkéntes segítette a munkánk. A programvezetőknek és önkénteseinknek köszönjük a kitartásukat és szabadidejüket, amellyel hozzájárultak programjaink működéséhez.
❖ Iskolai projekt: Bartha Éva, Belényesi Gabriella, Ila Ildikó, Schuller Csilla,
Schuller Zoltán, Madaras Zsuzsa, Balogh Melinda, Vass Ilma
❖ Tini-klub: Balmócz Lehel, Belényesi Gabriella, Schuller Zoltán, Szász Noémi,
Takács Tünde, Madaras Zsuzsa
❖ Biztos Szikla klub: Schuller Csilla, Schuller Zoltán, Barát Áron, Nemes Kovács
Krisztián
❖ Örömhírklub: Huszár Rozália, Schuller Csilla, Schuller Zoltán
❖ Mini-tini tábor: Schuller Csilla és Zoltán, Virág Tibor és Angéla, Sárkány Tamás,
Magdó Dorottya
❖ Tinitábor: Antal Nórbert, Balmócz Lehel, Belényesi Gabriella, Visky Ábel, Szabó
Tamás, Katona Zsolt, Katona Zsuzsi, Domschy Mercédesz, Lukács Emőke,
Kulcsár Paula, Kulcsár Arnold, Bíró Botond
❖ Bonus Pastor gyerektábor: Bartha Éva
❖ Vakációs gyerekklub: Huszár Rózsika, Schuller Csilla, Török Helén, Balmócz
Lehel
KÖSZÖNET
Köszönetet mondunk a külföldi és belföldi támogatóinknak, akik segítsége nélkül nem működhetne a teaház, illetve akik különböző programokat, rendezvényeket támogattak:
❖ Arz Annamária
❖ Blythswood Care
❖ CE Krisztusért és Egyházáért Szövetség, Marosvásárhely
❖ CVJM Sachsen Anhalt, Németország
❖ CVJM Halle
❖ Dorcas Otthon, Marosvásárhely
❖ Stichting Tabitha
❖ Elisabeth és Josef Freise
❖ Helma és Knut Mühlmann
❖ Jugenddekanat Kronberg
❖ Marco és Teri Roest
❖ Marianne Eichholz
❖ Megadata SRL
❖ Oleander Kft
❖ PC House, Marosvásárhely
❖ Philothea Klub tagjai
❖ Therézia Kft
❖ SC Tim Ko Brut SRL
❖ Volker Schmidt